Mindjárt itt az év vége, de az FTC-Diego versenyzői nem pihennek. Az elmúlt hétvégén is szépen szerepeltek fiataljaink.
Leginkább Lakatos Danira lehetünk büszkék, aki a döntőig simán vette az akadályokat, a fiatal Hevesi Gergőnek mindössze 2 gémet engedélyezett és a legjobb 8 között is csak 3 gémet hullajtott Broda Richárd ellen. Aztán egy szoros elődöntő jöhetett, de a Röptés Váczi Ádám is fejet hajtott Lakatosnak egy 6/3 6/4 után. Következhetett a döntő, ahol azzal a hónapok óta remek formában lévő Papp Márkkal kellett szembenéznie, aki az F16-os ranglistán közvetlenül Dani mögött liheg, és a felnőtt ranglistán már jobb helyezéssel is rendelkezik, mint Lakat. Ennek megfelelően óriási csata alakult ki drámai befejezéssel: Lakatos magabiztos 6/1-es első szettje után Papp egy szoros 6/4-gyel ki tudott egyenlíteni és a meccs-tiebreakben az egyenlítésből adódó lelki pluszt érvényesíteni is tudta és Dani hiába küzdött 15/13-ra Márké lett a mérkőzés, Lakatos Dani pedig az ezüstöt szerezte meg.Daninak jóval több esélye lett volna, ha döntő szettes meccset játszhatnak, de az eredmény így is nagyon szép.
Szebeni Dani tovább folytatja remek szereplését és elődöntős volt az F14-es mezőnyben. A bravúr már nem sikerült neki,a bronzérem viszont dicséretes, hiszen 4 meccséből kétszer nála erősebbre rangsorolt játékost tudott legyőzni.
Remek rendezvénynek adott helyszínt egyesületünk a hétvégén a Bikás Parkban. A 12 éves lányok kiemelt 2. kategóriás versenyére, a Diego Kupára tele lett a 32-es főtábla és a párosok is teljes létszámban jelen voltak. Lányaink közül Fodor Csilla képviselte az FTC-s színeket és egy fordulót tudott is nyerni az agárdi Juhász Lillát döntő szettben legyőzve. A következő fordulóban sajnos kikapott a nála jóval idősebb, 6. kiemelt Farbas Rékától, aki később a dönőig menetelt. Fodor így is 25 pontot szerzett. Párosban nem sikerült nyernie, de Horváth Adriennel az oldalán csak nagyon szoros rövidítésben kapott ki az erősebb Bartosik-Spéder párostól. Csilla még jóval fiatalabb a mezőnynél, mégis szép reményekkel nézhet a jövőbe, hiszen januártól a szenzációs 10. hely környékén várhatja a versenyeket az L12-es mezőnyben.
A versenyen az F10-es fiúknak is volt alkalmuk szárnyaikat próbálgatni, hiszen a rendezők itt körmérkőzéses formában bonyolították le a küzdelmeket, a helyosztókat is kijátszva, ami külön dicséretes, hiszen ebben a korosztályban fokozottan igaz, hogy nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos. A kevés 8 fő nevező ellenére rendkívül jó színvonalúak voltak a meccsek és mindenki 4 mérkőzést játszhatott a 2 nap alatt. Egyesületünk indulói közül Balogh Marcell 4. Dobák Bálint 5. Endrődy Andris 6. helyen végzett. Köszönjük a szervezőknek és gratulálunk minden versenyzőnknek!