A nyári időszakban mindenki máshogy osztotta be a pihenőjét. Legjobb gyermek korosztályú játékosunk Dobák Bálint a júliusi "szabadságolás" után augusztusban tért vissza a versenypályákra és nem is akárhogyan! Amióta augusztus elején ismét versenyezni kezdett, azóta mindhárom indulása döntővel ért véget. Előbb a Városmajorban rendezett Major Kupán játszhatott az aranyéremért és rögtön meg is szerezte. A döntőben Makk Pétert verte, aki jóval előtte áll a ranglistán. Bálint óriási küzdelemben, a döntő szett rövidítésben 0/6-ról, két meccslabdát hárítva fordított, így értékes bónuszpontokat is kapott az arany mellé. Következő hétvégén Keszthelyre, a dr. Forintos László emlékversenyre utazott, és oda sem ment hiába! Két győzelem után a döntőben megküzdhetett Simon Bertalannal. Bálintot ezúttal sem tudta senki legyőzni, így itt is aranyérmes lett.
E két komoly skalpot követően a százhalombattai verseny következett, ahol már magasabb rangú megméretésen több ranglista pontot osztottak. Ennek megfelelően a mezőny is elég erős volt, de Bálint itt is - bár nem volt kiemelve - egy sima győzelemmel került elődöntőbe. Ott aztán megint egy nála erősebben rangsorolt játékost, Knapp Mártont győzött le egészen érett, erőteljes támadó játékkal. Ez már egy nagyon komoly trófea, hiszen Knapp 2 hónapja az F12-es OB egyéni döntősét Khín Dánielt is le tudta győzni.
Bálintnak láthatóan jót tett ez a kis nyári pihenő, mert játéka sokkal okosabb, türelmesebb lett, de a remek támadó elemeket megtartotta és jókor alkalmazta. Sajnos a döntőben csak az első szettig tartott ki Dobák ereje, de hozzá kell tenni, hogy a 2 évvel idősebb és az erőlistán 12. Mészáros Dominik nagyon jól játszott Bálint ellen, akinek még így is lett volna esélye a szoros eredményre. Remek szereplés ez, hiszen Bálint csak 10. meccsét vesztette el és közben 4 olyan fiút is legyőzött, aki erősebbnek számít nála. Ha még jobban tudja stabilizálni küzdelmi képességeit és fegyelmét, akkor ígéretes utánpótlás eredményeket érhet el jövőre, hiszen már most is 7-8 ranglistahellyel magasabban lenne, ha a szövetség nem büntette volna pontelvonással egy nemzetközi gyermekversenyen való indulása miatt.
F12 Major Kupa döntő:
Dobák Bálint FTC-Diego (28.) - Makk Péter (14.) Pillangó TSE 6/3 3/6 13/11
F12 dr. Forintos László emlékverseny döntő:
Dobák Bálint FTC-Diego (28.) - Simon Bertalan (30.) Grand Slam Park 6/0 6/0
F12 Batta Kupa eredmények:
Dobák Bálint FTC-Diego (28.) - Krasznai Márton Vasas SC (125.) 6/1 6/1, Knapp Márton Építők TK (18.) 6/3 7/5, Mészáros Dominik BSE (12.) 4/6 1/6
A battai F2-es versenyen a felnőtt OB selejtező második körében búcsúzó Endrődy Máté keresett vigasztalást és meg is találta! Máté a körmérkőzéses rendszerben lebonyolított versenyen 3 sima győzelme mellé csak egy 3 szettes vereséget gyűjtött be, így az első helyet jobb szett-aránnyal szerezte meg, és ezzel újabb felnőtt versenyt nyert, idén már a negyediket.
F2 Batta Kupa döntő:
Endrődy Máté FTC-Diego (91.) - Domján Tamás Építők TK (407.) 6/0 7/5