HTML

DIEGO SC tenisz

Az Diego SC tenisz szakosztályának blogja. Eredmények, riportok, események az egyesület életéből.

Linkblog

Friss topikok

Újabb Országos Bajnoki cím - Madarász Gergő junior párosban nyert

2012.07.17. 16:09 blazerody

OB_2012_F18paros_kicsi.jpg

A kisebbik fele már megvan! Madarász Geri jól választott, amikor az idei Korosztályos OB junior páros számában az egyéniben bronzot szerző Kovács Márkkal indult. Az elődöntőben már látszott, hogy nehéz lesz őket megállítani, hiszen a sokszoros bajnok és aktuális fedettpályás aranyérmes Ajkay-Virág kettős is csak a második szettben tudott gondot okozni nekik. A döntőben a mai délutánon a tavalyi ifjúsági Magyar Bajnok Ágoston György - Ágoston Ferenc ikerpáros próbálta Geriék sikerszériáját megtörni. A meccs elején úgy tűnt, hogy az ikereknek nincs sok esélye, hiszen sem Madarász tenyeres pörgetéseit sem pedig Kovács félelmetes kick-szerváit nem tudták megszelídíteni. 5/2-es vezetésnél azonban Gergő váratlanul elvesztette az adogatását, amire az ikrek lecsaptak és hamar feljöttek 5/4-re. Ekkor Márk is kissé visszafogottabb lett és jó szervái ellenére sem tudták az adogatásokat pontokra váltani, mert az ikrek jól tartották Márk és Gergő fonák oldalán a labdát. A szett izgalmas rövidítésben dőlt el 7-5-re Ágostonéknak. A hatalmas szél sokszor döntően befolyásolta a poénok kimenetelét, de Madarászék nem törődtek ezzel és a második szett elején rátettek egy lapáttal. Rögtön break-kel kezdtek és ezúttal nem engedték ki kezükből a vezetést. Márk magasan felpattanó kifelé irányított adogatásai továbbra is jó alapot adtak a hálózó befejezéshez, míg Gergő nagy erejű szervái mellé támadó tenyereseivel segítette Márk röptéit. Simán 6/2-re behúzták a játszmát. A meccs-tiebreak-ben csak az elején kellett izgulnunk, de 6/5-nél Gergő 3 labdamenetben is extra tenyeres pörgetésekkel szerzett pontot, így 9/5-nél az első meccslabdát értékesíteni is tudták (6/7 6/2 10/5). Megnyerték az OB-t, és nem akárkit győztek le hiszen az Ágoston fivérek félelmetesen értik és művelik a páros játékot is és tőlük is sokat vár a magyar tenisz rajongó tábora! Gratulálunk Gergőnek és Márknak!

Madarász Gergő előtt hatalmas lehetőség áll, hiszen a délelőtti egyéni elődöntőben magabiztosan legyőzte Ágoston Ferit 6/3 6/3-ra, így holnap kora délután páros trófeája mellé behúzhatja az egyéni bajnoki címet is. Úgy legyen!

Szólj hozzá!

Címkék: madarász

A bejegyzés trackback címe:

https://ftctenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr234662387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása