HTML

DIEGO SC tenisz

Az Diego SC tenisz szakosztályának blogja. Eredmények, riportok, események az egyesület életéből.

Linkblog

Friss topikok

A nagyszerű OB után is villognak az "újak"

2013.02.03. 21:22 blazerody

bukta_agi1.jpgAz egyesület életében példátlanul jól sikerült az idei fedettpályás OB. A 10 Diegos résztvevő közül 5-en szereztek érmet. A megnyerhető 16 éremből tehát ötöt akaszthattak versenyzőink nyakába. Óriási büszkeség és öröm, hogy a téli átigazolások alkalmával hozzánk pártoló játékosok közül hárman is örülhettek az eredményhirdetésekkor. Természetesen legnagyobb örömünket Bukta Ági okozta, aki első kiemeltként, egy friss ITF tornagyőzelemmel tarsolyában, és legnagyobb esélyesként úgy nyerte meg mind az 5 mérkőzését, és ezzel a Magyar Bajnoki címet, hogy egyetlen szettben sem vesztett többet 3 gémnél.

A férfi mezőnyben titkon bíztunk a meglepetésben és abban, hogy két kiemelkedő tehetségű fiatalunk - Madarász Geri és Csonka Gábor - felborítja a papírformát és döntőbe jut. Mindkét játékosunk született tehetség és a bölcsőből hozott, zseniális labdaérzékük bárki ellen sikert hozhat, azonban el kell ismerni, hogy ellenfeleik - Gergő esetében Szatmáry Adrián, Gábor esetében pedig a későbbi bajnok Filipenko Viktor - mindkét meccsen kiválóan, koncentráltan, nagyobb profizmussal és akarattal küzdöttek és megérdemelten kerekedtek felül. Gergő és Gábor azonban így is történelmet írt, hiszen férfi versenyzőink eddig sosem léphettek pályára OB egyéni elődöntőn. Kellemes desszertként kaptuk a végére Helmes Péter és a szintén idén hozzánk igazoló Sári Botond páros bronz érmét. A részletes eredmények a MTSZ honlapján itt: http://www.huntennis.hu/egyeni_versenyek/hazai_versenyek/versenynaptar?article_hid=12813 elérhetők.

Arany érmes: női egyéniben - Bukta Ágnes

Bronz érmes: férfi egyéniben - Csonka Gábor és Madarász Gergő, férfi párosban Helmes Péter és Sári Botond.

Az OB után sem állt meg az élet, sőt inkább felpörgött, hiszen jött a szenzációs hír, hogy Madarász Gergő utazik Moldáviába a Davis Kupa csapat tagjaként. Gergő önbizalmának és sportszakmai fejlődésének egészen biztosan hatalmas lökést ad majd ez az izgalmas egy hét, amit Kisinyovban a Magyar Válogatott tagjaként a felkészüléssel és a mérkőzésekkel tölthetett.

metroF1_2013jan_balla.jpgEzzel párhuzamosan Balla Peti is lendületet vett! Az OB-n is csak Madarász tudta őt megállítani a negyeddöntőben, de az OB utáni első F1-es pénzdíjas versenyen aztán senki! 4 mérkőzést húzott be zsinórban, és a döntőben komoly skalpot szerezve, a ranglista 8. Szendrői Lászlót tudta legyőzni döntő szettben.

Részletes eredmények és tábla itt: http://www.huntennis.hu/egyeni_versenyek/hazai_versenyek/versenynaptar?article_hid=12815

sariboti_kicsi.jpg

A most mögöttünk lévő hétvégén pedig a Metro pályán rendezett F1-es 100 ezres versenyen megint csak egy újoncunkra Sári Botondra lehettünk büszkék. Első meccsén a félelmetes szerváiról és balkezes nyerőiről híres Kecskeméti Sanyit verte döntő szettes csatában. Boti egy kicsit szétszórtan kezdett, de a második játszma közepétől nem volt kérdéses, hogy ki nyer, így a végjátszma egészen sima lett. Második győzelmét már feltűnő magabiztossággal, remek adogató játékokkal hozta, hiszen a hazai pályán teniszező és egykoron az utánpótlás listákon Botit megelőző Kétyi András skalpját is alig 1 óra alatt övére tűzhette. Az elődöntő első szettjében is remek szoros küzdelem alakult ki, de itt már komoly ellenfél Szendrői Laci szívta Boti vérét. Az adogatásokkal remekül tartotta magát A Diego játékosa, azonban a hosszabb labdamenetekben többször alul maradt. Így is 3/5-nél még futotta egy utolsó hárításra, de az első játszma hajszál híján, 4/6-ra elment. A másodikban Botond láthatóan sokat kockáztatott a szervákkal és gyorsításokkal törekedett a labdamenetek lerövidítésére, de sajnos a megnövelt kockázat hozta a hibákat is, ráadásul Boti térde sem volt 100 százalékos így 1/4-nél feladni kényszerült a találkozót. Sári ezzel az F1-es elődöntővel felnőtt pályafutása eddigi legjobbját érte el.

Gratulálunk minden versenyzőnknek!

Szólj hozzá!

Címkék: bukta sári balla madarász csonka helmes

Felnőtt Fedettpályás OB 2013 - esélyek a negyeddöntők előtt

2013.01.25. 10:57 blazerody

Diego_SC_logo.jpg.png

Óriási áttörés az idei téli OB az egyesület életében, hiszen olyan nevek igazoltak a DIEGO SC-be, akikkel az ország legerősebb tenisz klubjai közé léptünk. A férfi főtáblán hatalmas volt a részvételi súlyunk, ugyanis egyik egyesületből sem kerültek fel a 32 közé 6 versenyzővel. A nőknél is 4 játékosunk indult a főtábláról! Ami ennél is nagyszerűbb tény az az, hogy még a pénteki negyeddöntős meccsek előtt is 4 Diego-s - Bukta Ági, Csonka Gábor, Balla Péter és Madarász Gergő - vár a porondra lépésre. Ráadásul Bukta és Csonka is esélyesként dobhatja fel a labdát és Balla és Madarász (megismételve a tavalyi Budapest Bajnokság szoros döntőjét) egymás ellen játszik, így már biztosan van narancs-fekete az elődöntőkben is.

női főtáblásaink: Bukta Ágnes (7.), Halász Klaudia (20.), Barta Daniella (24.), Kelemen Andrea (40.)

férfi főtáblásaink: Madarász Gergely (9.), Balla Péter (11.), Tóth Csongor (26.), Helmes Péter (33.), Csonka Gábor (40.), Sári Botond (76.)

Az OB-t idén is a népligeti Építők csarnokban rendezik. A játékrend követhető az MTSZ honlapjáról. Reméljük a szombati, vasárnapi mérkőzéseken is drukkolhatunk a lányoknak, fiúknak. Gyertek szurkolni minél többen!

Szólj hozzá!

Címkék: bukta sári kelemen barta halász balla madarász csonka tóthcs

Endrődy Máté nyerte az év első F2-es versenyét

2013.01.23. 09:31 blazerody

DSC_2743_kicsi.jpgMíg a legjobb korosztályos és felnőtt versenyzőink a fedettpályás OB-re készülnek, addig a másodosztályú versenyek egy kissé háttérbe szorulnak. A téli szezon kicsit mostohán bánik a második vonallal, hiszen több mint 90 napja nem rendeztek F2-es tornát. Január végén azonban megtört a jég és a Bókay kertben, a Golden Cup elnevezésű viadalon végre megnyílt a lehetőség, amit Endrődy Máté a Diego SC játékosa ki is használt. Első kiemeltként vághatott neki a tornának és esélyeshez méltón, három mérkőzésén mindössze 10 gémet veszítve nyerte meg a tornát. A döntőben a junior ranglista 9. Papp Márk ellen is magabiztos, agresszív játékkal keltett reményt a tavaszi folytatásra. Gratulálunk!

Mérkőzés eredmények:

Endrődy Máté Diego SC (67.) - Mezei Adrián GAS TC(256.) 6/2 6/2,

Jakócs Benedek Trófea SE 6/1 6/2,

Papp Márk Fortuna SE (173.) 6/1 6/2

Szólj hozzá!

Címkék: endrődym

Dobák Bálint úton a TOP 10 felé!

2012.09.22. 22:27 blazerody

A nyári szünet óta mindössze egyszer kapott ki az F12-es korosztályban versenyző Dobák Bálint. Augusztus végén sokak meglepetésére Szombathelyen nyerte meg a patinás Asbóth-Bujtor emlékversenyt, a múlt héten pedig Balatonbogláron szerzett dicsőséget az egyesületnek, és idén már a negyedik tornagyőzelmét ünnepelhette. Bálint a 32-es főtáblán az első körben nem kapott ellenfelet, mivel első kiemeltként jegyezték. Négy fölényesen megnyert mérkőzésével hódította el a Head Kupát, ráadásul a döntőben még egy bónuszpontot is tudott gyűjteni, hiszen a TOP 30-ba tartozó kaposvári Péntek Ábelt tudta legyűrni. Előzetes kalkulációk szerint szinte biztos, hogy ezzel a sikerrel Bálint a jövő januári F12-es ranglistán a legjobb 10 versenyző között lesz. Gratulálunk!

dobak_batta2_eam.jpg

eredmények

Dobák Bálint (24.) - Albert Bálint SUN TC (166.) 6/2 6/2

Dobák Bálint (24.) - Búzás Ádám  Siófoki Spartacus (90.) 6/0 6/3

Dobák Bálint (24.) - Dulganov Richard  BBTC (48.) 6/1 6/1

Dobák Bálint (24.) - Péntek Ábel Kapos TC (26.) 6/2 6/2

Szólj hozzá!

Címkék: dobák

Madár tovább menetel - újabb világranglista pontokat gyűjtött

2012.09.13. 20:48 blazerody

Madár újabb szenzációs eredményt ért el mai mérkőzésén Szerbiában Szabadkán, a 10.000 dolláros Future tornán! Azt a 3. kiemelt szerb Miljan Zekic-et verte döntő szettben 6/2 4/6 6/3 arányban, aki 2011-ben még 267. helyen állt a világranglistán. Madarász ezzel újabb értékes ATP pontokat szerzett és reméljük, hogy a menetelésnek még nincs vége! A legjobb 8 között holnap 10 órakor nehéz feladat vár Gergőre, mert újra egy szerb játékossal, az 5. kiemelt Danilo Petrovic-csal kell megküzdenie, aki 451. az ATP ranglistán.

DSC_0778.JPG

Szólj hozzá!

Címkék: madarász

Madarász Gergő felkerült az ATP világranglistára!

2012.09.11. 23:15 blazerody

Szenzációs hír érkezett Pákai Norbitól edzőnktől Szerbiából, ahol Madarász Gergő vesz részt egy ITF 10.000 dolláros Future tornán. Többszörös utánpótlás Magyar Bajnokunk, aki a magyar ranglistán már a 10. helyen áll, szabadkártyával indulhatott a 32-es főtábláról, és az első fordulóban 7/6 7/6 arányban legyőzte a selejtezőből feljutó horvát Gordan Brkic-et. Ezzel megszerezte élete első ATP pontját, és így fiatal egyesületünk történetében ő lett az első saját nevelésű játékosunk, aki felkerült a felnőtt világranglistára. A folytatásban Gergő a 3. kiemelt szerb Zekic-csel találkozik. Szurkoljunk érte!

DSC_0747.JPG

Szólj hozzá!

Címkék: madarász

OB II férfi csapatbajnokság rájátszás - újabb győzelem!

2012.09.10. 01:02 blazerody

Hatalmas, kiélezett csatában vasárnap is nyert férfi OBII-es csapatunk és ezzel már biztosan a legjobb helyezéssel zárt a rájátszás alsó házában az utolsó mérkőzéstől függetlenül.

DSC_1112.JPG

A szombatihoz képest még egy kicsit fiatalított csapattal érkeztünk Budakalászra, hiszen Palotás és Korodi helyett ezúttal Enyedi és Pintér Gyuszi került a keretbe. Az első egyénik után azt gondoltuk, hogy ez is egy hasonlóan könnyű győzelem lesz, mint az előző napi keszthelyi találkozó, de tévedtünk. A meccs csak este 6 órára dőlt el! De haladjunk sorban!

Leggyorsabban a 3-as pályán végzett a felszabadultan játszó, régi éveit idéző Enyedi Gergő, majd az 1-esen Endrődy Máté magabiztosan verte az egykoron top10-es korosztályos versenyzőként megismert, majd az utóbbi években népszerű edzővé avanzsált Zachár Zoltánt. A kettesen Szabadhegy Dani ismét maratoni meccsbe bonyolódott a budakalászi csapat legjobbjával Horváth Gergellyel, és sajnos megint a döntő szettben veszített. Közben Zeze a 4-esen könnyedén nyert, míg Molnár Beni sajnos elég gyorsan kikapott. Pintér Gyuszi azonban javította az esélyeket azzal, hogy erőteljes tenisszel hozta a meccsét a 6-oson. 4/2-vel mehettünk a párosokra.

DSC_1194.JPG

A Fenyősi - Szabadhegy 1-es párosunknak nem sok esélye volt a Zachár - Telekesi duó ellen, de a végét még így is szorossá tették a fiúk, ez azonban kevés volt a győzelem bebiztosításához. Másodiknak a 3. helyen játszó Pintér - Molnár párosunk vérzett el izgalmas, hosszan tartó 2 szettben. 4-4-re állt a találkozó, amikor a 2-es pályán küzdő Endrődy - Enyedi párnak kellett kivívnia a végső diadalt. Az első szettet nagyon szorosban, hátrányból fordítva hozták, majd ugyanígy elbukták a másodikat. Következett a meccset és a találkozót eldöntő tie-break. Az ellenfél fogcsikorgatva küzdött, hiszen nekik ezen a rövidítésen múlt a kiesés az OBII-ből. Geriék azonban nem ezzel foglalkoztak, hanem végig vezetve 10/7-re megszerezték a győzelmet, és ezzel bebiztosítottuk az alsóházban a legjobb, azaz az 5. helyet. Jövő szombaton utolsó mérkőzésként a MAFC gárdáját fogadjuk. Szép volt fiúk!

Eredmények:

FTC-Diego - Budakalászi TK 5/4

egyéni

1. pálya Endrődy Máté (75.) - Zachár Zoltán (294.) 6/3 6/3

2. pálya Szabadhegy Dániel (238.)  - Horváth Gergely (309.) 0/6 7/5 2/6

3. pálya Enyedi Gergely (263.) - Szabó Péter (356.) 6/0 6/1

4. pálya Fenyősi Zoltán Róbert (442.) - Szappanos András (547.) 6/2 6/1

5. pálya Molnár Benedek Máté (486.) - Koszó István (778.) 3/6 0/6

6. pálya Pintér Gyula (833.) - Dessewffy Gábor 6/3 6/4

párosok

1. pálya Fenyősi/Szabadhegy - Telekesi/Zachár 1/6 4/6

2. pálya Endrődy/Enyedi - Horváth G./Horváth V. 7/6 5/7 10/7

3. pálya Molnár/Pintér - Koszó/Szabó 2/6 5/7

Szólj hozzá!

Címkék: csapatbajnokság

OB II férfi csapatbajnokság rájátszás - megvan a kötelező!

2012.09.08. 20:40 blazerody

A fiatal utánpótlás játékosokból álló férfi OB II-es csapatunk a tavaszi szereplést követően az 5-8. helyért küzdhet a rájátszásban. Az erősorrend alig változott a pályabeosztásban. Szabadhegy Dani feljött a 2-es pályára, míg Korodi Dani lecsúszott az 5-ösre. Új játékost nem neveztünk. A cél természetesen elsősorban a kiesés elkerülése lett, de messzebbre nézve az 5. hely megszerzése is reális kitűzésként fogalmazódott meg. Erre minden esélye megvolt az Endrődy Máté vezette különítménynek, hiszen a tavaszról hozott pontok alapján mi álltunk a legjobban. Az őszi fordulóban elég egyetlen találkozót nyerni a biztos bent maradáshoz. Hogy ne legyen könnyű a feladat elsőnek idegenbe, méghozzá Keszthelyre kellett látogatni a SUN TC csapatához. Szerencsére csaknem a legjobb összeállításban tudtunk kiállni. Egyedül Enyedi Gergő hiányzott, de a többiek jó formában, felkészülten várták az egyéniket. A 6 pályán egyszerre kezdődtek a meccsek és alig több, mint fél óra elteltével már mosolyoghattunk, hiszen mindegyik pályán megvolt a szettünk. Az előnyt először az egyesen magabiztosan játszó Endrődy Máté, majd az ötösön Fenyősi Zoli gémet sem veszítve váltotta győzelemre, és csakhamar követte őket a 6-oson Molnár Benedek Máté és a 3-ason a mindig megbízható Palotás Fecó is. Korodi Dani kicsit elhúzta a végét, de remek stabil, türelmes tenisszel végül behúzta ő is a második játszmát: 5:0! Yetire kellett még várni, aki sajnos elbukta a második felvonást, így döntő szettre került sor. Annak ellenére, hogy a találkozó már eldőlt, Daniék komoly kis presztízs-csatát alakítottak ki. Fej-fej mellett haladtak egészen a döntő rövidítésig, de ott a keszthelyi Varga Mátyás egy kicsit jobban koncentrált, így a tie-break 8-6-ra az övé lett. A vártnál simábban, nagyon összeszedetten szerepelt mindenki és bizakodva várjuk a vasárnapi találkozót!

Megvan tehát a kötelező győzelem és a bent maradás! Következhet a Budakalász, akik ellen a győzelem már az alsóház legjobb helyezését jelentené.

obIIcsapat_keszthely_kicsi.jpg

A keszthelyi győzők balról jobbra: Palotás Ferenc, Korodi Dániel, Molnár Benedek Máté, Endrődy Máté, Szabadhegy Dániel, Fenyősi Zoltán Róbert

Eredmények:

SUN TC Keszthely - FTC-Diego 2/7

egyéni

1. pálya Targuba Richárd (64.) - Endrődy Máté (75.) 3/6 0/6

2. pálya Varga Mátyás (176.) - Szabadhegy Dániel (238.) 4/6 6/4 7/6

3. pálya Farkas Kornél (518.) - Palotás Ferenc (266.) 2/6 2/6

4. pálya Tóbiás Gábor Péter (691.) - Korodi Dániel (424.) 5/7 5/7

5. pálya Polozgai Máté (-) - Fenyősi Zoltán Róbert (442.) 0/6 0/6

6. pálya Varga Tamás (-) - Molnár Benedek Máté (486.) 2/6 2/6

párosok

1. pálya Targuba/Varga T. - Fenyősi/Szabadhegy 3/6 3/6

2. pálya Varga M./Tóbiás - Korodi/Palotás 6/2 6/2

3. pálya Farkas/Polozgai - Endrődy/Molnár 2/6 4/6

Szólj hozzá!

Augusztusi versenyek - Dobák és Endrődy újabb sikerei

2012.08.20. 11:57 blazerody

A nyári időszakban mindenki máshogy osztotta be a pihenőjét. Legjobb gyermek korosztályú játékosunk Dobák Bálint a júliusi "szabadságolás" után augusztusban tért vissza a versenypályákra és nem is akárhogyan! Amióta augusztus elején ismét versenyezni kezdett, azóta mindhárom indulása döntővel ért véget. Előbb a Városmajorban rendezett Major Kupán játszhatott az aranyéremért és rögtön meg is szerezte. A döntőben Makk Pétert verte, aki jóval előtte áll a  ranglistán. Bálint óriási küzdelemben, a döntő szett rövidítésben 0/6-ról, két meccslabdát hárítva fordított, így értékes bónuszpontokat is kapott az arany mellé. Következő hétvégén Keszthelyre, a dr. Forintos László emlékversenyre utazott, és oda sem ment hiába! Két győzelem után a döntőben megküzdhetett Simon Bertalannal. Bálintot ezúttal sem tudta senki legyőzni, így itt is aranyérmes lett.

dobak_batta1_eam.jpg

E két komoly skalpot követően a százhalombattai verseny következett, ahol már magasabb rangú megméretésen több ranglista pontot osztottak. Ennek megfelelően a mezőny is elég erős volt, de Bálint itt is - bár nem volt kiemelve - egy sima győzelemmel került elődöntőbe. Ott aztán megint egy nála erősebben rangsorolt játékost, Knapp Mártont győzött le egészen érett, erőteljes támadó játékkal. Ez már egy nagyon komoly trófea, hiszen Knapp 2 hónapja az F12-es OB egyéni döntősét Khín Dánielt is le tudta győzni.

dobak_batta2_eam.jpg

Bálintnak láthatóan jót tett ez a kis nyári pihenő, mert játéka sokkal okosabb, türelmesebb lett, de a remek támadó elemeket megtartotta és jókor alkalmazta. Sajnos a döntőben csak az első szettig tartott ki Dobák ereje, de hozzá kell tenni, hogy a 2 évvel idősebb és az erőlistán 12. Mészáros Dominik nagyon jól játszott Bálint ellen, akinek még így is lett volna esélye a szoros eredményre. Remek szereplés ez, hiszen Bálint csak 10. meccsét vesztette el és közben 4 olyan fiút is legyőzött, aki erősebbnek számít nála. Ha még jobban tudja stabilizálni küzdelmi képességeit és fegyelmét, akkor ígéretes utánpótlás eredményeket érhet el jövőre, hiszen már most is 7-8 ranglistahellyel magasabban lenne, ha a szövetség nem büntette volna pontelvonással egy nemzetközi gyermekversenyen való indulása miatt.

 

 

 

F12 Major Kupa döntő:

Dobák Bálint FTC-Diego (28.) - Makk Péter (14.) Pillangó TSE 6/3 3/6 13/11

F12 dr. Forintos László emlékverseny döntő:

Dobák Bálint FTC-Diego (28.) - Simon Bertalan (30.) Grand Slam Park 6/0 6/0

F12 Batta Kupa eredmények:

Dobák Bálint FTC-Diego (28.) - Krasznai Márton Vasas SC (125.) 6/1 6/1, Knapp Márton Építők TK (18.) 6/3 7/5, Mészáros Dominik BSE (12.) 4/6 1/6

A battai F2-es versenyen a felnőtt OB selejtező második körében búcsúzó Endrődy Máté keresett vigasztalást és meg is találta! Máté a körmérkőzéses rendszerben lebonyolított versenyen 3 sima győzelme mellé csak egy 3 szettes vereséget gyűjtött be, így az első helyet jobb szett-aránnyal szerezte meg, és ezzel újabb felnőtt versenyt nyert, idén már a negyediket.

mate_batta1_eam.jpg

F2 Batta Kupa döntő:

Endrődy Máté FTC-Diego (91.) - Domján Tamás Építők TK (407.) 6/0 7/5

Szólj hozzá!

Címkék: dobák endrődym

Felnőtt Országos Bajnokság 2012 - számunkra véget ért az OB

2012.08.17. 18:37 blazerody

Madarász Gergely délben lépett pályára  a Park Teniszcentrumban a 2012-es Felnőtt OB-n a legjobb 4 közé kerülésért. Balázs György sajnos visszavágott a szuperligán elszenvedett vereségért és 6/4 6/4-re legyőzte az FTC-Diego játékosát.

DSC_0817.JPG

DSC_0779.JPG

Izgultunk Madárért, hiszen az elmúlt hetek rengeteg rangos versenye, A Junior Magyar Bajnokság, amit megnyert, a Szuperliga, ahol 4 meccset nyert a 2. pályán, a junior EB, ahol a legjobb 8 közé jutott, rengeteget kivett belőle. Sajnos ez már előző nap is érezhető volt és ennek megfelelően Gergő elég rosszul kezdett és rögtön elvesztette az adogatását. Az elején még reméltük, hogy ez nem lesz végzetes, de Balázs Gyuri nem így gondolta és végigvitte a break-et. A második játszma fájdalmunkra megint egy vesztett adogatógémmel kezdődött, majd Gyuri a második adogatógémet is elvette így Madárnak 0/3-ról kellett kapaszkodnia. Nagy harcok árán egy break-et még visszahozott és 3/4-nél lehetett is érezni, hogy Balázs kicsit óvatosabb lett és elkezdett tartani Madártól, de sajnos Gergő ezt nem tudta kihasználni és 6/4-re elvesztette a második játszmát is. Érezhető volt, hogy mindkét játékos kész tervvel lépett pályára, hiszen az elmúlt egy évben harmadszorra találkoztak. Madarász az erőteljes pörgetésekkel és irányváltásokkal akarta sakkban tartani Gyurit, aki pedig mindenáron a fonák oldalon tartotta a labdát és Madarász lerövidülő fonákjaira várt. Ezen a napon a stratégia Balázsnak működött jobban így Madár a legjobb 8 között fejezte be az idei OB-t.

Párosban is minden érdekelt játékosunk búcsúzott. Madarász Gergely Kaszás Benivel az oldalán, valamint Balla Peti Kovács Márkkal az oldalán tudott meccset nyerni, de a kiemeltektől már kikaptak a 4 közé kerülésért.

 

női páros eredmények:

Barta - Kelemen / Borbély - Koleszár 6/4 3/6 8/10

férfi páros eredmények:

Kaszás - Madarász / Helmes - Toronyi 6/4 6/4

Kaszás - Madarász / Kellner - Nagy (1. kiemelt) 0/6 4/6

Balla - Kovács M. / Böröczky - Horváth P. 6/4 7/6

Balla - Kovács M. / Balázs - Balázs (2. kiemelt) 0/6 2/6

Szólj hozzá!

Címkék: kelemen balla madarász

Felnőtt Országos Bajnokság 2012 - Madarász holnap már éremért játszhat

2012.08.16. 18:46 blazerody

Hétfő óta zajlanak a Park Teniszcentrumban a 2 millió forint összdíjazású Országos Felnőtt Bajnokság mérkőzései. A nőknél ketten, a férfiaknál heten képviselték egyesületünket. A férfiaknál a selejtezőben 2 győzelem is elegendő volt a főtáblára kerüléshez. Hárman is győzelemmel kezdtek (Endrődy, Pintér, Helmes) de a feljutás 4 selejtezősünk közül csak Helmes Péternek sikerült. A 32-es főtáblán aztán Péter az első meccsén elvérzett, de még három, Szuperligán edződött, alanyi jogon felkerült fiatal játékosunkban (Balla, Barta, Madarász) bízhattunk. Mindhárman nyerni tudtak, ráadásul Barta Ödi nála magasabban rangsorolt játékost tudott megverni, így a legjobb 16 között 3 FTC-Diegos várhatta a csütörtöki küzdelmeket. A nőknél Kelemen Andi az első körben kikapott, Barta Dana viszont nyerni tudott, így ő is érdekelt maradt csütörtökre. Sajnos a nyolcaddöntő meccsei nem sok sikert hoztak, hiszen Dana még délelőtt búcsúzott.

odi_ob2012.jpg

A délután a fiúk indultak be, és Barta Ödi rengeteg hibával, idegesen kezdett a korábbi magyar bajnok és ranglista első Balázs György ellen. Az első 10 gémet elvesztette és csak ezután talált magára. Innentől betaláltak a korábban szanaszét repkedő támadásai, és nagyon szoros lett a mérkőzés, de a túlságosan nagy előny és Barta újabb hibái a végjátékban elegendő volt a tapasztaltabb Balázs Györgynek a befejezéshez. Az ötös pályán közben Madarász Geri sok hibával és kissé fásultan játszott, de a fontos pontokra mindig összeszedte magát, így gyakorlatilag simán tudta legyűrni Virág Mátét.

balla_ob2012.jpg

Talán Balla Petire várt a legnehezebb feladat Szatmáry ellen, és Péter ennek megfelelően elszántan összeszedetten kezdett és jól is játszott. Az első szettben felváltva break-elték egymást, szinte alig volt aki hozni tudta az adogatását és így mentek fej-fej mellett a rövidítésig. A tie-break-ben Peti már 5/3-ra is vezetett, de sajnos nem tudta befejezni a szettet és 5/7-re elbukta az első játszmát. Bár játéka alapján nagy esélye lett volna, mégis innentől kedvetlenül, csalódottan mozgott és néhány gyors önhibával percek alatt 0/3 lett. Szatmáry pedig nem adott neki kegyelmet. Péter már csak 2 gémre szedte magát össze komolyabban, így sajnos ő is kiesett.

Pénteken Madarász Gergely már a 4 közé jutásért játszhat azzal a Balázs Györggyel, akit a szuperligás mérkőzésen 2 hete már egyszer, nagyon szoros harcban legyőzött. Most nehezebb dolga lesz, hiszen Gyuri hazai pályán játszhat. Szükség lesz hát a biztatásra! Várunk mindenkit holnap a Feneketlen-tóhoz!

Férfi selejtező mérkőzések:

Endrődy Máté (91.) - Korecz Richárd (263.) 6/1 6/0, Osuchowski Kristóf (65.) 1/6 3/6

Helmes Péter (59.) - Pintér Gyula (833.), Krocskó Krisztián (77.) 6/3 6/4

Paukó András (356.) - Szántó István (118.) 6/2 4/6 3/6

Pintér Gyula (833.) - Müller Gergő (975.) 6/4 2/6 6/2, Helmes Péter (59.) 3/6 1/6

Női főtábla:

Barta Daniella (20.) - Csizi Evelin (78.) 6/0 6/2, Rohonyi Réka (37.) 4/6 1/6

Kelemen Andrea (73.) - Jónás Dorottya (17.) 2/6 2/6

Férfi főtábla mérkőzései:

Helmes Péter (59.) - Krocskó Krisztián (77.) 0/6 2/6

Barta Balázs Ödön (25.) - Kovács Márk (18.) 7/6 6/3, Balázs György (9.) 0/6 4/6

Balla Péter (15.) - Mányai János (133.) 4/6 6/1 6/4, Szatmáry Adrián (6.) 6/7 2/6

Madarász Gergely (13.) - Böröczky Zoltán (40.) 6/1 7/6, Virág Máté (19.) 6/2 6/3

Szólj hozzá!

Címkék: kelemen barta balla madarász endrődym barta ödi helmes paukó pintérgy

Szuperliga - hajszálon múlt a bravúr

2012.08.14. 09:30 blazerody

Hétvégén befejeződtek a szuperliga küzdelmei. Sajnos nem sikerült érmet szereznünk, ugyanis a lányok és a fiúk is kikaptak a bronzért folyó csatában, azonban egyesületünk játékosai és szurkolói így is emlékezetes, rég nem látott hangulatot és izgalmas küzdelmet varázsoltak a 2012-es Szuperliga rájátszásba.

eredmenyhirdetes1_1.jpg

A szombati elődöntőkön a lányok a Tabáni Spartacustól a fiúk az Ábris-tól szenvedtek vereséget. A férfiak nehezebben adták meg magukat, hiszen Madarász Geri csak szoros, izgalmas meccsen maradt alul Filipenkó Viktor ellen, Tóth Barna pedig döntő szettben legyűrte Gödry Botondot, és a Montvai-Bozsik kettős is szoros mérkőzésen vesztett.

toth_barna1.jpgTóth Barna az idén kevesett versenyzett, de most megmutatta, hogy van benne küzdőszellem

férfi elődöntő: FTC-DIEGO - ÁBRIS 2010 TSE 3/4
Balla Péter - Kellner Ádám 01 jn. Kellner fa.
Madarász Gergely - Filipenkó Viktor 46 36
Barta Balázs Ödön - Gödry Levente 01 jn. Gödry fa.
Tóth Barnabás - Gödry Botond 67 76 64
Montvai Gábor - Jaross Gábor 46 06
Balla, Madarász - Kellner, Gödry L. 06 26
Bozsik, Tóth - Filipenkó, Jaross 36 36

montvai1.jpg

női elődöntő: FTC-DIEGO - TABÁNI SPARTACUS SE 1/6
Boczova Klaudia - Bukta Ágnes 36 46
Barta Daniella - Székely Kata 46 16
Matyák Fruzsina - Kapros Anikó 03 Kapros fa.
Kelemen Andrea - Birkás Bernadett 16 06
Somorácz Dóra - Pump Luca 36 26
Boczova, Nagy - Bukta, Székely 61 57 5/10
Barta, Kelemen - Kapros, Suhajda 06 16

 

Montvai csak egy szettig tudta tartani Jarosst

Vasárnap aztán a lányok is szoros meccset játszottak az esélyesebb Ábris TSE-vel, hiszen a párosok után még 1-1-gyel fordulhattunk. Az egyéniken azonban sajnos csak Nagy Judit tudott nyerni. A férfiak estére igazi fesztivál hangulatot varázsoltak a lelátóra és a pályára egyaránt. A férfi és a női csapat játékosai és szurkolói egy emberként szorítottak a kiélezett küzdelemben. A villanyfényig elhúzódó döntő szettes mérkőzést azonban Bozsik Attilának nem sikerült megnyernie, így ott is a 4. hely jutott egyesületünknek.

pakai1.jpg

férfiak a 3. helyért: BUDAÖRSI SC-SZEGED VTK – FTC-DIEGO 4:3
Nagy Péter – Balla Péter 6:3 6:2
Szendrői László – Madarász Gergely 5:7 0:6
Toronyi Erik – Bozsik Attila 6:4 0:6 6:2
Zsiga Máté – Barta Balázs Ödön 6:3 6:0
Hanek Gergely – Kisgyörgy Gergely 2:6 0:6
Nagy, Zsiga – Kisgyörgy,Madarász 3:6 3:6
Szendrői, Toronyi – Bozsik, Balla 7:5 7:6

nők a 3. helyért: FTC-DIEGO – ÁBRIS 2010 TSE 2/5
Boczova Klaudia – Jónás Dorottya 2:2 Boczova feladta
Szentes Réka – Pirók Alexa 0:6 2:6
Barta Daniella – Németh Virág 1:6 1:6
Nagy Judit – Borbély Vivien 3:6 6:3 6:2
Kelemen Andrea – Stolmár Rebeka 1:6 0:6
Nagy, Boczova – Jónás, Koleszár 6:4 7:6
Somorácz, Matyák – Németh Stolmár 2:6 1:6

 

 

Pákai Norbert gondterhelten, de büszkén dirigálhatta az ország egyik legjobb csapatát!

 

csapat1.jpgIlyen erős, jó szellemű csapattal jövőre bármi sikerülhet! Gratulálunk!

Szólj hozzá!

Szuperliga - A férfiak és a nők is a rájátszásba jutottak

2012.08.10. 20:15 blazerody

Az alapszakasz mérkőzései után a női és a férfi szuperligás csapatunk is a felsőházba jutott és az érmekért küzdhet. Ezt a gyönyörű teljesítményt Magyarországon rajtunk kívül csupán 2 egyesület mondhatja el magáról, hiszen az MTK és az Ábris TSE is képviselteti magát a legjobb 4 között a hétvégi csatákban.

noi_csapat.jpg

Szombaton 14 órától az elődöntőkre kerül sor a Folyondár utcai Vasas-NEK teniszcentrumban. A női csapat ellenfele a Tabáni Spartacus, a férfiaké az Ábris TSE lesz. Vasárnap 14 órától a döntőre és a bronzmeccsre kerül sor, tehát már most biztos, hogy mindkét csapatunk játszani fog vasárnap is.

Szólj hozzá!

Versenyzőink augusztusi helyezései

2012.08.05. 12:04 blazerody

FTC_DIEGO_logo.jpg

Az országos bajnokságokon való szereplés és a csapatbajnokságokat meghatározó júniusi-júliusi verseny dömping hozott néhány komoly változást a ranglistákon. A lányoknál Szentes Réka az ifik között a magyar bajnoki címmel feljött a 4. helyre, de Kelemen Andi is 21 helyet javított felnőtt helyezésén.

A férfiaknál sajnos még két versenyzőt elvesztettünk hiszen edzőnk Pákai Norbi és korábbi korosztályos versenyzőnk Szentes Peti már 1 éve nem versenyez és most így ők eltűntek a ranglistáról. A többiek ellenben remek javításokat tudtak elérni, a nevek mellett szinte kizárólag pluszokat láthatunk. Míg Madarász Geri és Balla Peti helyet cserélt, addig Montvai Gábor és Tóth Barna két remek versennyel bejött a házi ranglista szuperligás szűk elitjébe. Az újra versenyző Helmes Péter 2 hónap alatt könnyedén ugrott be a 100 legjobb közé, ahogyan a remek győzelmi sorozatot bemutató Endrődy Máté is. Velük együtt már mi adjuk a magyar élvonal 10%-át, hiszen 10 TOP100-as játékosunk van. Az ifik is rákapcsoltak, hiszen Szabadhegy Dani nem csak élete legjobb F14-es helyezését érte el, de 322 helyet javítva már a felnőttek között is számolni kell vele. Molnár Beni és Fenyősi Zoli is egyenletesen javul a férfi mezőny erőlistáján. A legkisebbeknél Proszkurin Dani és Kovács Patrik tudott feljebb jönni.

név változás N1 L18 L16 L14 L12
Szentes Réka +3 24 18 4    
Barta Daniella +4 20 21      
Nagy Judit -35 70        
Matyák Fruzsina -19 59 76    
Kelemen Andrea +21 73 16      
Kacamakisz Cynthia +12 100        
Kakuk Csenge +1     93 27  
Fodor Csilla -1       48 13
Grams Anna Laura -1       95 38

név változás F1 F18 F16 F14 F12
Madarász Gergő +3 13 3
Balla Péter -1 16      
Barta Balázs Ödön +17 25      
Montvai Gábor +19 33
Bozsik Attila +3 35        
Tóth Barnabás +21 38        
Tóth Gábor János -15 48
Helmes Péter +137 59      
Endrődy Máté +23 91 20      
Kaibinger Máté -2 94        
Kisgyörgy Gergely +9 175      
Szabadhegy Dániel +322 237   44 7  
Enyedi Gergely +8 263        
Birkás Márton +5 273 50
Paukó András +16 356        
Nagy-Gyevi Dávid +16 356        
Korodi Dániel +13 422        
Fenyősi Zoltán Róbert +174 441 37 28  
Molnár Benedek Máté +103 512 53 71  
Hajós Attila +17 692        
Pintér Gyula +16 833   52    
Berzy Lajos +17 891 92 82    
Szebeni Dániel +13 975 75 35    
Dohányos Zoltán +13 975 100 94
Proszkurin Dániel +25   99 31  
Balázs Omár +16     83  
Dobák Bálint -1       187 28
Kovács Patrik +80       100
Proszkurin Dávid 0         32
Endrődy András Milos -8         104

Szólj hozzá!

Felnőtt Budapest Bajnokság - 2 ezüst, 2 bronz!

2012.07.27. 12:59 blazerody

5 versenyzőnk indult a felnőtt Budapest Bajnokságon és majdnem mindenki érdekelt lett valamilyen éremért folyó csatában.

andi1.JPG

A nőknél Kelemen Andi és Barta Dana próbált szerencsét. Andi Zádor Esztert legyőzve, Dana pedig kiemeltként lehetett ott a legjobb nyolcban. Kelemen Andi sajnos a következő meccsén a 4. kiemelt Toronyi Dominika ellen egy döntő szettes vereséggel búcsúzott, de Dana nyert, így már érmesnek mondhatta magát. Sajnos nem sikerült az érem színén fényesíteni, mert Jónás Dorottyától már kikapott az elődöntőben. Párosban viszont A Kelemen-Barta duónak a kevés induló miatt egy győzelem is elég volt az ezüsthöz.

montvai_bbII_2012.jpg

A férfiaknál két felnőtt játékosunk Tóth Barna és Montvai Gábor mellett a fiatal Fenyősi Zoli is szerencsét próbált és majdnem sikerült is neki a továbbjutás, mert csak szoros mérkőzésen maradt alul 7/6 6/1 arányban Zádor Tamás ellen. Montvai viszont könnyen (6/0 6/1 Osuchowski), Tóth azonban egy kicsit nehezebben (7/5 6/4 Lippai) bejutott a nyolc közé. Ott sajnos Tóth Barnának az első kiemelt Szatmáry Adrián állta útját, Montvait viszont nem lehetett megállítani, hiszen ez a Gáborhoz hasonlóan hatalmas szervákkal bíró, 2. kiemelt Toronyi Eriknek sem sikerült (6/3 6/3). Az elődöntő sem nézett ki sokkal könnyebbnek, ugyanis ott az idei fedettpályás OB döntőse Both Józsi várta Gabit. Nagy csatára azonban nem került sor, mert Both feladta a meccset a második gémben. Reméltük, hogy a döntőben Gábor lendülete tovább tart és meglepetést tud okozni az elmúlt 2 év egyik legeredményesebb hazai versenyzője Szatmáry ellen, de ez most nem jött össze. Az ezüsttel így is elégedettek lehetünk, hiszen a főtábla tele volt jó nevű fiatalokkal.

Párosban Fenyősi Zeze okozott kellemes meglepetést Zádor Tamással az oldalán, hiszen a sokkal magasabban jegyzett Lakatos-Osuchowski kettőst legyőzve bronzérmet tudott szerezni. Gratulálunk a remek szerepléshez mindenkinek!

Szólj hozzá!

Három érem a Balatonról - Máté és Yeti is kitett magáért

2012.07.23. 11:38 blazerody

mate_almadi_kicsi.jpg

Míg legjobbjaink a Szuperligára készülnek, addig fiataljaink, akik a második vonalban versenyeznek, szorgalmasan gyűjtögetik a győzelmeket. Endrődy Máté, Molnár Beni, Birkás Marci, Szabadhegy Dani alkotta négy fős alakulatunk a mindig nagyszámú résztvevővel, Balatonalmádiban megrendezett F2-es és F3-as versenyeken próbált szerencsét.

Ezen a versenyen évek óta hatalmas az érdeklődés. Az 100.000 Ft összdíjazású F2-es mezőny 32 főből állt, és az F3-ban sem volt sokkal kevesebb nevező, hiszen csak 6 lyuk volt a 32-es táblán, pedig a verseny egy időben folyt a Budapest- és Vidékbajnoksággal és 2 másik, egy szolnoki és egy esztergomi viadallal. A magasabban rangsorolt mezőnyben az első fordulóban 4 fiúnk közül csak Molnár Beni - meglepően könnyedén - és Endrődy Máté - óriási küzdelemben - tudott nyerni. Máté 2 meccslabdáról fordítva, döntő szett rövidítésben 5. meccslabdáját értékesítve 3 és fél óra után jutott túl Janda Martinon. A 8 közé kerülésért Beni a 3. kiemelt Hitter Csaba ellen szoros, látványos meccsen, jól játszva vérzett el, de Máté tovább menetelt, és kedvező sorsolását kihasználva bejutott a 8 közé. A negyeddöntőben újra egy döntő szettes csatába bonyolódott, de ezt is teljesítette, így az elődöntőben az a német Dvorák várt rá, aki az előző héten majdnem meglepte Szatmáry Adrián magyar bajnokunkat a balatonboglári F1-es versenyen. A változatos nyerőkkel, remek szervákkal néha már nemzetközi színvonalon játszó Dvorák ellen Máté csak akkor okozhatott volna gondot, ha nem fáradt és kevés esélye közül mindegyikkel élni tud, de sajnos nem így lett, így be kellett érnünk a bronzéremmel. Dvorák színvonalát az is igazolja, hogy végül a döntőt is megnyerte. Mátétól ez is remek eredmény, hiszen az elődöntőért már pénzdíj is járt, és ezzel a teljesítménnyel megint javított ranglista helyezésén.

szabadhegy.jpg

Az F3-as táblán már egy emberrel jobban álltunk az első kanyar után, mert itt Máté és Birkás Marci mellett az F2-ben korán búcsúzó Szabadhegy Dani fente a kardját valami meglepetésre. Sajnos Marci a második mérkőzését már elvesztette, de Yetinek összejött a jó szereplés, hiszen 3 szép győzelemmel bejutott az elődöntőbe, ahol a papírforma szerinti ellenfél, és jól ismert edzőpartner Endrődy Máté várta, aki a 2 nap alatt 5 győztes találkozón és zsinórban 15(!) felnőtt győzelmen volt már túl és ezen a hétvégén 7. mérkőzésén láthatóan kissé fásultan és türelmetlenül játszott. Dani tehetsége ellen pedig ez kevés, hiszen ő nagyon ki volt hegyezve a győzelemre. Stabil, változatos játékkal, és a második szettben már bátrabb támadásokra is vállalkozva Yeti így simán megnyerte a házi elődöntőt, és a helyi topjátékos Hitter Csabával játszhatott az aranyért. A döntőben aztán az agresszívebb, Hitter irányította a játékot és bár a mérkőzés eleje nagyon szoros volt, a végére a hazai tapasztaltabb játékos akarata érvényesült. Nekünk ebben a számban tehát, Máté bronza mellé, Yetitől egy ezüst került a gyűjteménybe, így a megszerezhető 8 éremből 3-at hozhattunk haza. Örömmel láttuk, hogy az OB II-es felnőtt csapat gerincét adó fiataljaink nagy kedvvel és egyre magasabb színvonalon játszanak. Szükség is lesz erre szeptemberben a csapatbajnoki találkozókon! Gratulálunk mindenkinek!

Szólj hozzá!

Címkék: birkás szabadhegy endrődym molnárb

Méltó helyére került a bajnoki cím – Madarász Gergő Magyar Bajnok

2012.07.19. 15:39 blazerody

madar_bb.JPG

Egy kivételes korosztályos pályafutás gyönyörű befejezését láthatta tegnap a Kőér utcai teniszcentrum lelkes nézőserege. Madarász Gergő ellentmondást nem tűrő, ellenállhatatlan, látványos játékkal, 6/3 6/2 arányban győzte le Ágoston Györgyöt a junior OB döntőjében.

9 évvel ezelőtt már a korosztályos versenyek tehetséges résztvevője volt. Első F12-es utánpótlás Országos Bajnokságán aranyat nyert párosban. Aztán csaknem egy évtized alatt sok minden változott. A kis balkezes, ide-oda szaladgáló, szenzációsan pörgető, szalmaszőke lurkóból  félelmetesen szerváló, és a pályán viharként száguldó felnőtt férfi lett, de az őt leginkább jellemző, állandóan a szeme sarkában pajkosan bujkáló mosoly szerencsére azóta sem tűnt el. Egyedülálló trófeagyűjteménye, a 3 egyéni, 6 páros és 1 csapatban szerzett Magyar Bajnoki cím ellenére Gergő – sok korosztályos társával ellentétben – megmaradt végtelenül szorgalmas, lelkiismeretes és szerény sportembernek. Ellene játszani, vele dolgozni vagy akár csak nézni a játékát mindig megtisztelő és élvezetes, hiszen Gergő annak ellenére, hogy állandóan nyerni tud, természetéből fakadóan megőrizte a tenisz játékosságát és veszíteni is méltósággal tudott. Sokszor engedett egy-két gémet azoknak is, akiket könnyen lenullázhatott volna. Kegyelemből, reményt adó segítségként vagy csak sokoldalúságának próbálgatása miatt… ki tudja? Mindenesetre az is előfordult, hogy inkább pályára állt betegen veszíteni, csak hogy ne fossza meg a bónuszpontoktól gyengébb ellenfelét. A címek, a győzelmek, amiket az évek során szerzett egyre több felelősséget is hoztak magukkal, és Gergő ezeknek is meg tudott felelni. Sokáig volt hűséges a Bókay-kert pályáihoz, Fagyas Katalinhoz, Böröczky Zolihoz, aztán úgy érezte váltania kell, és Kisgyörgy Gergő és az FTC-Diego csapata segítségével építgette tovább karrierjét.

Többé a korosztályos versenyeken nem láthatjuk őt, de ne legyenek kétségeink afelől, hogy a felnőttek között is le fogja tenni örökségét a magyar teniszben. Ezt el is kezdte azzal, hogy 2011-ben a felnőtt OB-n párosban Kisgyörgy Gergővel bajnoki döntőt játszott, aztán idén télen megnyerte a felnőtt Budapest Bajnokságot egyéniben és a ranglistán már a 16. Az augusztusi szuperliga meccseken ismét szoríthatunk sikereiért, és még sokszor elmondhatjuk majd családtagként, játékosként, edzőként, szurkolóként: Köszönjük Gergő!

Szólj hozzá!

Újabb Országos Bajnoki cím - Madarász Gergő junior párosban nyert

2012.07.17. 16:09 blazerody

OB_2012_F18paros_kicsi.jpg

A kisebbik fele már megvan! Madarász Geri jól választott, amikor az idei Korosztályos OB junior páros számában az egyéniben bronzot szerző Kovács Márkkal indult. Az elődöntőben már látszott, hogy nehéz lesz őket megállítani, hiszen a sokszoros bajnok és aktuális fedettpályás aranyérmes Ajkay-Virág kettős is csak a második szettben tudott gondot okozni nekik. A döntőben a mai délutánon a tavalyi ifjúsági Magyar Bajnok Ágoston György - Ágoston Ferenc ikerpáros próbálta Geriék sikerszériáját megtörni. A meccs elején úgy tűnt, hogy az ikereknek nincs sok esélye, hiszen sem Madarász tenyeres pörgetéseit sem pedig Kovács félelmetes kick-szerváit nem tudták megszelídíteni. 5/2-es vezetésnél azonban Gergő váratlanul elvesztette az adogatását, amire az ikrek lecsaptak és hamar feljöttek 5/4-re. Ekkor Márk is kissé visszafogottabb lett és jó szervái ellenére sem tudták az adogatásokat pontokra váltani, mert az ikrek jól tartották Márk és Gergő fonák oldalán a labdát. A szett izgalmas rövidítésben dőlt el 7-5-re Ágostonéknak. A hatalmas szél sokszor döntően befolyásolta a poénok kimenetelét, de Madarászék nem törődtek ezzel és a második szett elején rátettek egy lapáttal. Rögtön break-kel kezdtek és ezúttal nem engedték ki kezükből a vezetést. Márk magasan felpattanó kifelé irányított adogatásai továbbra is jó alapot adtak a hálózó befejezéshez, míg Gergő nagy erejű szervái mellé támadó tenyereseivel segítette Márk röptéit. Simán 6/2-re behúzták a játszmát. A meccs-tiebreak-ben csak az elején kellett izgulnunk, de 6/5-nél Gergő 3 labdamenetben is extra tenyeres pörgetésekkel szerzett pontot, így 9/5-nél az első meccslabdát értékesíteni is tudták (6/7 6/2 10/5). Megnyerték az OB-t, és nem akárkit győztek le hiszen az Ágoston fivérek félelmetesen értik és művelik a páros játékot is és tőlük is sokat vár a magyar tenisz rajongó tábora! Gratulálunk Gergőnek és Márknak!

Madarász Gergő előtt hatalmas lehetőség áll, hiszen a délelőtti egyéni elődöntőben magabiztosan legyőzte Ágoston Ferit 6/3 6/3-ra, így holnap kora délután páros trófeája mellé behúzhatja az egyéni bajnoki címet is. Úgy legyen!

Szólj hozzá!

Címkék: madarász

Szentes Réka Magyar Bajnoki címet szerzett

2012.07.15. 21:24 blazerody

szentes_reka_ob_arany.jpg

Óriási büszkeség minden egyesület életében egy Magyar Bajnoki cím. Szentes Réka ma délután a 16 éves korosztályban döntőt játszott és magabiztosan, végig vezetve legyőzte DePaola Vivianát. Rékának ez már a második egyéni bajnoki címe, hiszen 2008-ban a 12 évesek között már egyszer megkoronázták. Réka december óta Kapros Anikó segítségével készül a versenyekre és láthatóan ez nagyon jót tett neki. Most egy izgalmas és nehéz elődöntővel a háta mögött, végig irányítva, nagyon pontos támadójátékkal hódította el a bajnoki trófeát. Nagy-nagy gratuláció neki és mindenkinek, akik segítették!

Eredményei a Magyar Bajnoki címig:

Bódis Anna - MTK 6/2 6/0, Such Petra - Budaörs 6/2 6/2, Zádor Eszter - Tálentum 6/1 6/1, Fekete Lili - Tálentum 7/6 6/3, DePaola Viviana 6/3 6/2

Holnap folytatódnak az OB küzdelmei. Barta Dana nagy küzdelemben búcsúzott, de Kelemen Andi a 8 között esett csak ki és Endrődy Máté is a legjobb 16-ba jutott. Madarász Gergő révén még F18-ban reménykedhetünk éremben, hiszen ott ő az első kiemelt. Geri 2 győzelemmel már a legjobb 8 között van és ha a papírforma szerint holnap reggel nyer, akkor délután 2 körül már elődöntőt játszhat. F14-ben kedden kezdődnek a mérkőzések, ahol szintén van egy indulónk Proszkurin Dani, és egy kiemeltünk a 8. helyen Szabadhegy Dani személyében.

Szólj hozzá!

Címkék: kelemen szentes barta madarász szabadhegy endrődym proszkurindani

Korosztályos OB - Szentes Réka elődöntőt nyert, holnap az aranyért mérkőzhet

2012.07.14. 19:47 blazerody

szentes_reka.jpg

Nagy küzdelemben, kitartó, fegyelmezett játékkal került az Országos Bajnokság döntőjébe Szentes Réka a 16 éves korosztályban. Ellenfele Fekete Lili nagyszerűen stabilan játszott és Réka tartott is tőle, de az FTC-Diego játékosa erősebb maradt lelkileg és az sem zökkentette ki, hogy az első szettet csak nagy nehézségek árán 3 játszmalabda elvesztése után tudta csak hozni rövidítésben. A második felvonás is szoros maradt, de ekkor Fekete egy kicsit lepuhult és nem játszott olyan agresszíven, mint az első szettben. Réka nem kockáztatott annyit mint korábbi meccsein és végig csak a győzelemre koncentrált. Saját bevallása szerint is legnehezebb eddigi ellenfelét győzte le és reméljük holnap már felszabadultan esélyesként játszhat az aranyéremért! Holnap 13 óra körül lép salakra a Kőér utcai teniszközpont 1. pályáján. Hajrá Réka!

Szólj hozzá!

Megint a Diegós fiúk!

2012.07.09. 13:38 blazerody

Pusztított az FTC-Diego tornádó Esztergomban. Kis utazó csapatunk besöpörte az összes első helyet, ahol indított versenyzőt, és az érmek nagy részét begyűjtötte a hétvégén rendezett Kerényi Kupán. 6 fős különítményünk vett részt az eseményen szombaton. A fedélzeten Endrődy Máté, Molnár Benedek, Fenyősi Zeze, Szebeni Dani és a Fouraev testvérek - akiknek edzéseit már egy jó ideje vezetőedzőnk Kisgyörgy Gergő irányítja - utaztak. A fiatalok megállíthatatlanok voltak, hiszen vasárnap délutánra már szinte csak egyesületünk sportolói voltak pályán, házibajnoksággá alakítva az érmekért folyó csatákat.

kerenyi_kupa_csipetcsapat_kicsi.jpg

A felnőttek között Endrődy Máté folytatta 3 hete tartó remek menetelését és ezúttal sem talált legyőzőre. Ezen a hétvégén a 3 meccsén aratott diadala közül természetesen a döntő volt a legnagyobb meglepetés, hiszen 6/0 6/2-re gázolta el a sokak által esélyesebbnek tartott 2. kiemelt Lippai Zoltánt, aki 3 sima győzelemmel került a döntőbe. A bronzéremért vívott csatában is érdekeltek voltunk, hiszen a körmérkőzéses rendszer miatt a 3. helyért is megrendezték a mérkőzést, amit a korábban a végső győztes Mátét is megizzasztó Fouraev Ádám és Fenyősi Zoli vívott. Zeze ezúttal simán nyert a fiatalabb ellen és ő hozhatta el a bronzot.

F12-ben és F14-ben nem volt indulónk, de F16-ban a fiúk csak egy "idegent" engedtek a legjobb 4 közé. Az egyik elődöntőt Szebeni Dani vívta a budaörsi Szél Sándorral és - mint már oly sokszor - ezúttal is sikerrel. A másik ágon Molnár Beni az első kiemelt Zezével mutatott be öldöklő küzdelmet. Beni ezúttal jobb volt és izgalmas 7/5 6/2 10/8-cal került a döntőbe. Ott azonban vissza kellett lépnie, mert az előző napi 3 győztes meccse egyikén szerzett bokasérülése a hosszú elődöntő miatt kiújult, és így Szebeni Danit döntő mérkőzés nélkül koronázhatták meg. Dani a múlt heti Közép-Magyarországi régiós diadala mellé így újabb trófeát zsebelt be.

A lányoknál Fouraev Anasztázia nagy fölénnyel lett első, így az öt megrendezett számból hármat az FTC-Diego játékosai tudtak megnyerni. Gratulálunk a jó szerepléshez és reméljük még sok hasonlóan jó hangulatú utazás vár a csapatra!

Szólj hozzá!

Címkék: szebeni fenyősi endrődym versenyjelentések molnárb fouraeva foraevá

Versenyzőink júliusi helyezései -

2012.07.05. 10:11 blazerody

header.jpg

Ez lett az idei ranglisták közül az egyik legfontosabb, hiszen az országos bajnokság kiemelési listái is ezen erősorrend alapján készülnek. A lányoknál nincs lényeges változás, Szentes Réka tartja pozícióját a legjobb 10-ben és Fodor Csilla is ott toporog a szűk elit küszöbén.

A fiúknál óriási előrelépések történtek azoknál a játékosoknál, akik a felnőtt csapatbajnokságon tudtak meccseket nyerni. Így lehetséges, hogy Enyedi Gergő és Fenyősi Zoltán több mint 100, Szabadhegy Dani pedig majdnem 300 helyet ugrott feljebb. Férfi legjobbjaink közül Montvai Gábor javított számottevőt, aki pénzdíjas F2-es versenyt nyert. Az alsóbb korosztályú fiúknál is szinte mindenki javítani tudott. Dobák Bálint immáron bónuszos, azaz büntetőpontjai ellenére is bekerült a legjobb 30 közé. Reméljük, hogy az OB-n és a szuperligás mérkőzések után tovább folytatódik a fiatalok felfelé ívelő tendenciája.

Sajnos meg kell említeni, hogy tavalyi OBII-es férfi csapatunk tagjai közül jó néhányan elveszették pontjaikat és így lekerültek a magyar ranglistáról.

név változás N1 L18 L16 L14 L12
Szentes Réka +3 19 16 7    
Barta Daniella +1 24 23      
Nagy Judit -5 35        
Matyák Fruzsina -1 38 73    
Kelemen Andrea +3 94 17      
Kacamakisz Cynthia +2 112        
Kakuk Csenge +3     92 28  
Fodor Csilla 0       47 12
Grams Anna Laura -3       90 37

név változás F1 F18 F16 F14 F12
Balla Péter 0 15        
Madarász Gergő -1 16 3      
Tóth Gábor János -8 33        
Bozsik Attila 0 38        
Barta Balázs Ödön 0 42        
Montvai Gábor +7 52
Tóth Barnabás -1 59      
Pákai Norbert +1 80        
Kaibinger Máté -2 92        
Endrődy Máté +3 114 21      
Kisgyörgy Gergely -4 184        
Helmes Péter +48 186        
Enyedi Gergely +117 271        
Paukó András +16 372        
Nagy-Gyevi Dávid +46 372        
Korodi Dániel -149 435        
Szabadhegy Dániel +281 559   39 8  
Molnár Benedek Máté +45 615 53 77    
Fenyősi Zoltán Róbert +152 615 34 28    
Hajós Attila +58 709        
Szentes Péter -27 794        
Pintér Gyula -7 849   44    
Berzy Lajos +21 908 92 79    
Szebeni Dániel +13 988 73 41    
Dohányos Zoltán +11 988 100 88    
Proszkurin Dániel +6   124 32  
Balázs Omár +17       99  
Dobák Bálint +3       180 27
Kovács Patrik 0       180
Proszkurin Dávid 0         32
Endrődy András Milos -10         96

Szólj hozzá!

Címkék: ranglisták

Forró hétvégén Endrődy tarolt Kispesten

2012.07.02. 00:22 blazerody

Számunkra legszebben végződött a hétvégén rendezett és az egyik legnagyobb tradícióval rendelkező másod- és harmadosztályú felnőtt férfi verseny a huszadik Kispest Kupa, hiszen mindkét osztályban Endrődy Máté szerezte meg a győzelmet.

20 éve minden év júliusának első hétvégéjén rendezik a GANZ-MINOREX teniszpályáin ezt a nagy hagyományú versenyt. A rettenetes kánikulában sokan inkább a Balaton partot választották, de még így is szokatlanul szép számú és erős mezőny vágott neki a szombati küzdelmeknek. A pályán 45 fokos hőség, árnyékban 38 fok, de a fiúk nem pihentek. Három indulónk közül Fenyősi Zeze és Molnár Beni 1-1 győzelemmel és 1-1 vereséggel csak a legjobb 8 közé tudott bejutni az F3-as főtáblán, de Endrődy Máté remek formában, első 3 mérkőzésén mindössze 4 gémet veszítve előbb a harmadosztályú, majd a másodosztályú verseny főtábláján is elődöntőbe jutott. Vasárnap aztán jóval nehezebb dolga akadt, hiszen az F2-es elődöntőben csak döntő játszmában 6/2 3/6 6/2-re tudta felülmúlni a hektikusan játszó, de előző nap az első kiemeltet is búcsúztató Csóka Balázst. Ezután az F3-as elődöntőben tudta legyőzni a remekül és agresszíven teniszező Szabó Györgyöt 6/3 6/3-ra. Így mindkét számban döntőbe került, ahol Kecskeméti Sándor várt rá, aki Mátéhoz hasonlóan F2-ben és F3-ban is végigverte az indulók másik felét. Máté tartozott Sanyinak a múlt hétről az esztergomi F3-as versenyről, ott ugyanis szintén ők vívták a döntőt és Máté akkor nagyon szoros csatában meccs-tiebreak-ben vesztett. Most azonban kamatostul megadta tartozását, hiszen az F2-es döntőben 6/3 6/3-ra, az F3-as döntőben pedig 6/4 6/4-re bizonyult jobbnak a remek hetet kifogó, félelmetesen adogató balkezes játékosnál.

mate_sanyi_kupa_kicsi.jpg

Máté mindkét napon veretlen maradt és mind a 7 győzelmét fegyelmezett, koncentrált játékának és agresszív pörgetéseinek köszönhette. Remek formájára jellemző, hogy az elmúlt 10 felnőtt férfi mérkőzéséből mindössze egyet veszített el. Gratulálunk! Reméljük a sikerek folytatódnak a legnagyobbak között is.

Szólj hozzá!

Címkék: fenyősi endrődym molnárb

Korosztályos Budapest Bajnokság - Topjátékosaink nélkül is 5 érem

2012.06.26. 08:07 blazerody

Befejeződtek a küzdelmek a 2012-es szabadtéri utánpótlás Budapest Bajnokságban. TOP 10-es játékosaink közül csak Szentes Réka vállalta a csapat és az egyéni versenyeket is, de így is születtek dicséretre méltó eredmények, a lányok 3, a fiúk 2 érmet szereztek.

A lányok csapatbajnokságában sajnos csak L18-as korosztályban tudtunk csapatot indítani Szentes Réka - Barta Daniella összeállításban, és ők az MTK és az Ábris mögött a Vasast legyőzve a 3. helyen végeztek.

Egyéniben öt lány indult. A legesélyesebb természetesen Szentes Réka volt az L16-os táblán, de őt sajnos Tsereteli megállította az elődöntőben, így csak a bronz jutott Rékának. Fodor Csilla 16 közé jutott, míg Kakuk Csenge 1 győzelemmel a 8 között esett ki. Párosban a 12 évesek között azonban Fodor Csilla ismét egy érmet, méghozzá egy ezüstöt hozott az egyesületnek, hiszen 3 győzelemmel a döntőig jutott Tóth Alexandrával az oldalán. Ott sajnos kikaptak a 2. kiemelt Spéder-Bartosik pártól, de az ezüst így is szépen csillog.

A fiúknál 3 korosztályban tudtunk csapatot kiállítani és az F18-as csapattól várhattuk volna a legtöbbet, de sajnos Madarász Geri megsérült, így az Endrődy-Végh alkotta tartalékos különítmény csak 1 győzelmet tudott aratni és a 8 között kiesett. Az F16-ban induló Fenyősi-Szabadhegy-Berzy csapattól viszont vártuk a csodát, ami meg is érkezett. Zezéék előbb a Fortunát nullázták le, majd a végső győzelemre is esélyes MTK-t lepték meg a döntő páros meccset megnyerve. F16_csapat.jpg

A döntőben aztán kikaptak az Ábris jóval erősebb Szintai-Rendek alkotta együttesétől, de ezzel az ezüsttel így is ők okozták a bajnokság egyik legnagyobb meglepetését, és már biztosan ott lesznek az országos CSB döntőn is júliusban.

Bár a fiúknál 9 játékosunk is indult az egyéni és páros küzdelmekben, sok jót nem várhattunk, hiszen legjobb játékosaink közül sem Madarász Geri, sem pedig Szabadhegy Dani nem vett részt a verseny ezen szakaszában. Legmesszebb Molnár Beni, Szebeni Dani, Birkás Marci és Dobák Bálint jutott, de ők is a 16 között búcsúztak.

birkas_endrody_F18_kicsi.jpg

A fiú mezőnyben még egy érem jutott az FTC-Diego piros-fehér-zöld lobogójának, ugyanis Endrődy Máté a nemrég hozzánk igazolt Birkás Mártonnal az oldalán az elődöntőbe jutott, ahol végül a Gyabronka-Toronyi pártól kaptak ki, így bronzot tudtak szerezni.

Szólj hozzá!

Címkék: fodor szentes barta szebeni madarász fenyősi berzy szabadhegy dobák endrődym versenyjelentések molnárb birkásm

Diego Kupa - Montvai itthon tartotta a pénzdíjat, Zeze ezüstérmes az ifik közt

2012.06.14. 15:32 blazerody

Az FTC-Diego szuperligás játékosa Montvai Gábor nyerte a hétfőig elhúzódó F2-es 100 ezer forint összdíjazású férfi versenyt. Gábor mostanában már nem versenyez aktívan, és legtöbb energiáját egyesületünk legfiatalabb utánpótlás játékosainak nevelgetésére áldozza, de jut ideje bőven a szuperligás csapattagokkal való edzésre is, ezért egészen jó formában van. Talán ez bátorította őt arra, hogy elinduljon a hazai rendezésű pénzdíjas viadalon. Ranglistája alapján még mindig a 2. helyen emelték ki, így nem csoda, hogy első 2 mérkőzésén összesen 2 gémet veszítve sem töltött 1 órát a pályán. Aki ismeri látványos játékát az nem csodálkozik, hiszen a magyar mezőny egyik legjobb adogató játékosát tudhatjuk magunkénak személyében. A hatalmas sebességű adogatásokat pedig ezen a hétvégén magabiztosan fejelte meg remek támadó és nyerő ütésekkel is. Az elődöntőben a fiatal Kovács Imi próbálta egy kicsit nehezebbé tenni Montvai menetelésést, de neki sem sikerült igazán. A 6/1 6/3-as végeredmény is csak azért alakult ki, mert Gábor az utolsó gémekben már csak adogatásaira figyelt, a labdameneteket elkönnyelműsködte. A döntő már izgalmasabbnak ígérkezett, hiszen a szentesi Ajkay Norbert az első kiemelt Kínál Kristófot verte ki a másik elődöntőn, de a nagy izgalmak sajnos elmaradtak. Bár Norbi már komolyabb ellenfélnek számított, Gábor mégis simán 6/2 6/2-vel húzta be a döntőt és tartotta itthon a kupát, példát mutatva ezzel azoknak a fiatalabb FTC-Diego játékosoknak, akik neki szurkoltak a hétvégén.

Ráadásul a pálya széléről szurkoltak, hiszen sokan voltak kint a helyszínen, ugyanis a férfi verseny mellett F16-os és F18-as korosztályban is rendeztek kiemelt kategóriás mérkőzéseket.

fenyosi.jpg

Sajnos a fiatalok közül csak egy embernek Fenyősi Zezének sikerült kiemelkedően szerepelnie, de ő remekül szórakoztatta a csapattársakat és a semleges nézőket is. Az F18-as táblán Szebeni Danit búcsúztatta, majd pedig 3 és fél órás maratoni csatában mini-Santoroként rohangálva, és szebbnél szebb pontokat ütve, 5 bónusz pontot gyűjtve, 6/3 5/7 6/4-re győzte le a 15. helyen lévő Papp Márkot. A következő körben, a 8 között persze az első kiemelt Ágoston Gyuri már túl nehéz feladatnak bizonyult, de Zeze ekkor már inkább az F16-os mérkőzésére koncentrált ott ugyanis már 2 győzelemmel a háta mögött döntőbe jutott. Fenyősit második kiemeltként az első kiemeltet az ex-Diegos Lakatos Danit kiverő Pusztay Szabin várta. Lakatos Dani gyors de sematikus játéka jobban feküdt volna Zezének, ugyanis Pusztay személyében emberére talált. Ellenfele nem engedte, hogy Zeze ritmustalan, kiszámíthatatlan játéka kerekedjen felül, és rendre viszonozta a látványos poénokat. Remek döntő szettes mérkőzés alakult ki, melyet végül megérdemelten Szabin nyert, így Zezének ezen a hétvégén meg kellett elégednie a nézők és a csapattársak tapsával és elismerésével, no meg az ezüstéremmel.

A hétvégén egyébként a többi versenyzőnk sem tétlenkedett, hiszen Fodor Csilla ezüstöt, Dobák Bálint pedig bronzot nyert a 12 éves korosztályban, a Europe Tennis Club által rendezett viadalokon. Gratulálunk!

Szólj hozzá!

Címkék: fodor montvai fenyősi dobák

süti beállítások módosítása