Az idei junior OB-nek az új Nemzeti Edzés Központ adott helyt. Bár a nemrég épített pályák kiválóak és a juniorok már a nyolcaddöntőktől is székbírók segítségével mérkőzhettek - ez merőben szokatlan a magyar pályákon - a központ nem nagyon alkalmas olyan versenyek lebonyolítására, ahol 3-4 nézőnél többre lehet számítani. Csak 1 pályára engedtek be nézőket, ezért ott néha olyan zsúfoltság alakult ki, hogy az a játékosokat is zavarta. Az edzők, szülők, játékos társak álltak, támaszkodtak, földön ültek, feküdtek a pálya szélén. Nehezen képzelhető el, hogy így reklámozókat, támogatókat vonzó nagyobb szurkoló sereg fog meghonosodni a magyar teniszpályák mentén.
Pedig a férfi juniorok mezőnye már vetekedett egy jobb első osztályú férfi felnőtt versenyével is. A mezőny erősségére jellemző, hogy a 32 induló közül 6-an elsőosztályú felnőtt versenyzők, 12-en szerepelnek az ITF világranglistán, sőt Tóth Csongor személyében ATP világranglistás ponttal rendelkező nevezője is volt a magyar junior OB-nek.
A mi nagy bánatunk azonban az volt, hogy akár a bajnoki címre is esélyes Madarász Gergőnek vissza kellett lépnie az indulástól, ugyanis kisinyovi ITF elsőkörös győzelme, és az ottani páros mérkőzése miatt nem érte volna el a pénteki OB-rajtot. Maradt tehát a fiúknál egy indulónk Endrődy Máté. Máté a kedvező sorsolást ki is használta és az első körben - először könnyűnek látszó, magabiztos vezetést hozó meccsét kicsit izgalmassá téve - 6/3 7/6-ra verte Kótány Imrét. A 8 közé jutásért a ranglista 5. Toronyi Erik következett, aki már sok volt Máténak. A mérkőzés sokkal szorosabb is lehetett volna, hiszen Máté rendre irányítani tudott és sok nyerőt vagy remek előkészítést ütött, de rengeteg tenyeres hibája megakadályozta abban, hogy meglepetést hozzon egyesületünknek, a vége 6/3 6/2 lett Toronyinak. Párosban Máté korábbi budaörsi klubtársával Kiss Bercivel indult és első fordulós győzelmükkel - 7/5 6/3 a Bíró-Kótány kettős ellen -a 8 közé jutva újra értékes ranglista pontokat szereztek. A második kanyar már nehéznek bizonyult, hiszen simán kikaptak a későbbi döntős, első kiemeltet is búcsúztató Kaszás-Kovács párostól. Egyéniben Tóth Csongor lett a bajnok Ágoston Gyurit legyőzve, míg párosban Ajkay Norbi és Virág Máté sokadik bajnoki címét söpörte be.
A lányoknál kicsit jobb helyzetünk volt, hiszen Barta Dana és Kelemen Andrea személyében 2 indulónk is volt. Dana nehezen találta a kemény-pályás játékot a hazai pályán játszó, ITF ranglistás Tálentumos Eppel Anna ellen - akit egyébként csak sérülése gátolt meg abban, hogy később a legjobb négyig meneteljen - így már első meccsén búcsúzott. Andreának viszont szerencséje volt és mérkőzés nélkül jutott a legjobb 16 közé. A második fordulóban azonban már nagyon megizzadt a nála esélyesebb 8. kiemelt Borbély Vivien ellen. Andrea az első szettet elbukta 6/2-re, de úgy nézett ki, még így is fordítani tud, hiszen a másodikat hozta 6/3-ra. A döntő szettben azonban Borbély volt a jobb (6/2), így Andrea nem jutott tovább. Egyéniben a bajnoki címért egyébként Szlavikovics Szabina győzte le Pirók Alexát.
Párosban viszont jött a nagy meglepetés! Kelemen Andrea Toronyi Dominikával alkotott duót, így kiemeltek lehettek, és az első mérkőzésükön sima 6/3 6/1-es győzelemet aratva a soproni Kovács-Lénárt felett, már az elődöntőben érezhették magukat. Ott a 2. kiemelt Borbély-Jónás kettős várt rájuk. Andrea elégtételt vehetett az egyéniben elszenvedett vereségért és Dominika oldalán, hatalmas küzdelemben, hátrányból fordítva 4/6 6/2 11/9-es eredménnyel döntőbe jutott. Hétfő délelőtt az aranyért mérkőzhettek, de a csoda már nem sikerült, mert a 8 éve együtt játszó tapasztalt, kiváló páros Juhász Pálma és Szerencsés Eszter személyében 6/3 6/3-mal megszerezte a magyar bajnoki címet, míg Kelemenéknek az ezüst jutott. Szép volt Andrea! Gratulálunk mindenkinek.
A hétvégén az utolsó korosztályra, a serdülőkre kerül sor a Nemzeti Edzés Központban. Szurkolhatunk mi is, hiszen Szabadhegy Dani és Kakuk Csenge révén ebben a korcsoportban is van kiért szorítanunk!