Hosszú fizikai alapozás után először lépett pályára junior éljátékosunk Madarász Gergő. Az ő szintjéhez megfelelően idehaza már csak az F1-es versenyek közül válogathat, ezért a Metro-pályán rendezett 100 ezer forint összdíjazású összejövetelre nevezett. Gerit a 4. helyen emelték ki és ennek megfelelően be is jutott a legjobb 4 közé.
Két győztes mérkőzése közül (Lakatos Gusztáv 6/0 6/2, Gerendy Mátyás 6/2 6/4) különösen Gerendy Mátyás elleni találkozója volt hasznos, hiszen Matyi derekasan megdolgoztatta Gergőt, aki természetesen a játékba való visszatérés terén még csak a bemelegítő fázisban van, de fizikumában történt javulása külső megjelenésében és mozgásában is szembeötlő. Az elődöntőben Geri aztán simán kikapott a félelmetesen szerváló és később a döntőt is megnyerő Filipenkó Viktortól és így a bronz jutott ezen a felvezető versenyen. A mellékelt kis videoban láthatjátok Gergő néhány megnyert szebb szerváját, pontját.
Gergő tervei az új évben igen nagyra törőek és biztatóak, hiszen már január elejétől először egy szlovák-cseh túrát, majd február elejétől egy 3 állomásos tunéziai kiruccanást iktattak be programjába. Legjobb magyar játékosként Gergő a korosztályból kiesők miatt januártól sokkal feljebb lép a világranglistán, a 100. hely környékére, így az év első két hónapjában a külföldi ITF junior viadalok bármelyikén elég lenne egy elődöntő, és mivel nincsenek megvédendő pontjai Geri nagy valószínűséggel bekerülhet a 90. világranglistás helyezés környékére, ami már elég lehet egy Roland Garros junior Grand Slam induláshoz májusban! Minden bizonnyal a remek fizikai felkészülés után a játékában is minőségi javulást fog mutatni. Drukkolunk neki!
E heti dicsőségtáblánkat Madarász Gergő mellett Lakatos Dani ékesíti, aki az Europe Tenisz Centrumban rendezett F16-os versenyen 3 győzelmet aratva - legyőzve a ranglista 80. Ganzer Olivért, majd a 25. Kótány Imit - a döntőben diadalmaskodott Korecz Ricsi (29.) felett 7/5 6/3-ra, és így aranyérmet szerzett az FTC-Diego egyesületnek. Szép volt Dani! Gartulálunk!
A kisebbek az Ábrison próbáltak szerencsét. Sajnos Dohányos Zolinak, Balázs Ominak és Endrődy Andrisnak nem sikerült nyernie, de Dobák Bálint és Szebeni Dani egy-egy győztes mérkőzést begyűjthetett.
Reméljük, hogy jövőre is ilyen eredményes és aktív marad mindenki! Kívánunk kellemes pihenést és boldog ünnepeket minden versenyzőnknek, támogatónknak, szurkolónknak!